2012. július 1., vasárnap

Hétvégi kertmustra

Sikerült a kertünket feltérképezni! Ennyi füvet már régen láttam. Kisfiam mellett jóval kevesebb időnk van "kertelni", azt is mondhatom, hogy szinte csak a minimumra vagyunk képesek mellette. Így is igen vicces, amikor a babakocsival kitolom őt árkon-bokron keresztül, kap egy mini patisszon, mondjuk, én kapálok, ő pedig bőszen tanulmányozza a hirtelen jött zsákmányt. Egy darabig, mert gyorsan a földön landol...a zsákmány! De nem lehet elég korán kezdeni a vidéki élet megszerettetését!
Néhány kép erejéig azért sikerült őt elcsábítanom, miközben alaposan megnéztük a fákat, a gyümölcsöket, és a füveket...


 
Megbokrosodott paradicsom, kikarózva

Paradicsom termése

Almafánk közelebbről

Egy pipacs is kikelt, ami nem jó jel, mert jelenléte fertőzöttségre utalhat, de azért még nem kapáltuk ki, mert szép ez is!

Lila körténk. Előtte ismeretlen volt számomra szintén-nem is tudom, hol éltem én eddig??:-)- de mondhatom, hogy nagyon ízletes!

Jól megnőtt ecetfánk! Neki nem kell segítség! Terjed, nő, mint a dudva! De ha megtalálja az ember a helyét, vagyis ahol nem zavar, nem baj ha terjengősödig, akkor semmi kárt nem okoz! 

Az előző képen látható a háttérben, hogy a határba fut ki a kertünk. Idén szerencsére ilyen szép napraforgót vetettek! Egyedül a központi helikopteres permetezés kellemetlen, mert bizony befújja a szél a kertekbe a vegyszert.


Konyhakerti növények...

zöld hüvelyű bab, egyik kedvencünk

Ezt a babot mi hússal együtt szoktuk megsütni, nagyon szeretjük. Szerintem finomabb, mint a sárga bab.




A korábbi esők, és a tök-félék jó tulajdonságának köszönhetően, miszerint vízimádó, ilyen termetesre nőttek a csíkos cukkinik. Bevallom, mikor először megláttam a cukkini termésünket, azt hittem rosszul leszek. Mivel eddig mindig zöld, és egyszínű volt, biztos voltam benne hogy teljesen elfajoztak...Aztán megláttam a kispapírkát, ami a sor végén volt, és maradék el nem vetettet; ez kérem ilyen, csíkos hátú...Így már meg mertük enni, sőt a fiam is jóízűt evett belőle. Az íze semmiben sem tér el a megszokottól. Csak a külleme nem túl bizalomgerjesztő:-)
Ezek itt óriásira nőttek, így a csirkék előtt végzik be küldetésüket...



Új hajtás, új virág; remélem lesz még pici cukkini is!

A zöld hüvelyű bab bokorban.

Közelebbről; nem csak finom, szép is:-)

kerti "virág"




Valahogy így néz ki a kertünk mostanában...


Megtalálsz a Facebookon is! Csatlakozz TE is, ha szereted a vidéki életet, vagy szívesen jársz vidékre!

Üdvözlettel: Gitta!








Nincsenek megjegyzések: