2014. január 10., péntek

Új év, új külső!

Kedves Látogatók!

Bizonyára észrevettétek, hogy mostanában sokféle küllemmel illettem aprócska blogomat. No nem azért, mert unatkozom. Szerettem volna megújítani, de nehezen találtam rá a meglévő lehetőségek közül a számomra is vállalhatóra. Ezért volt ilyen is, meg olyan is. Már nem igazán szerettem amilyen volt, bár nem hiszem, hogy egy blog életében a küllem meghatározó lenne. Ezt a változtatást úgy foghatjuk fel, mint amikor a nők frizurát váltanak: már nem érzik önmaguknak magukat, ezért nem szeretnek belenézni a tükörbe. Most egy kis káoszos küllem után letisztultabb, olvashatóbb elrendezéssel, nagyobb betűvel örvendeztettem meg mindannyiunkat.
Igyekszem 2014-ben is hiteles maradni, arról írni, ami a vidéki élethez kapcsolódik, abból meríteni, ami tetszik, amit elkészítek, ami valós, igaz.
Köszönöm az "itt létet", a közös olvasást, a közös gondolatokat, a hozzászólásokat, kedves szavakat.

Nincsenek megjegyzések: