2016. január 24., vasárnap

Ízlések és anyagok

Az elmúlt évben leginkább a kerti munkákkal, ültetéssel, valamint a vidéki konyhákkal kapcsolatos bejegyzéseket kedveltétek. Előkelő helyen szerepelt még a levendulával kapcsolatos bejegyzések közül a levendulakoszorúkkal foglalkozó. Ezek az adatok pusztán amiatt tanulságosak számomra, hogy nem hagy letérni az eredeti utamról: a falusi, vidéki élet szépségeibe és feladataiba való bepillantás, a romantikus vidék, valamint a rózsaszín máz alatti kemény munka szeretni valóságának érzékeltetése. 
De azt hiszem, én sem tudok elmenni szó nélkül a szebbnél szebb vidékek, a külső -belső építészet, lakásbelsők mellett sem. Talán ez lett az én újdonságom: magam is a blog kezelése közben ismerkedtem vidékekkel, lakberendezési stílusokkal, nagyszerű ízléses otthonokkal!

***

 Mivel levendula rajongó vagyok, így a kellemes lila árnyalatokat is gyűjtögetem; tudom, nem könnyű ízléses lila dolgokat találni, de talán néha sikerül. Egyébként ajándékba is kapok már lila, vagy levendulás tárgyakat, így azoknak minden körülmények között nagyon örülök, és boldogan őrizgetem ezeket!






 Ez a szórócukorszerű valami esett nem régen...Tetszett az anyagok találkozása:




 ***


 Sokat olvasgatok Modesztánál,  Zóránál, Kingánál akik ugyan nem feltétlenül a vidéki életet helyezték blogjuk középpontjába, mégis otthon érezhetjük magunkat náluk, személyes és szemléletes írásaikat olvasgatva.  Képeik mögé esetenként vonzó vidéket, akár falusias életmódot képzelhetünk. Vagy a Vidéki Portán járva fantasztikus tájakat és otthonokat nézhetünk meg.

Egy blog írása önismeret is egyben: változások, ízlések, irányok felismerése önmagunkban. 

Azért jó, mert az apróságokat is szerethetővé teszi, egy kopott fadarabot élő környezetbe helyezi, egy kicsit kitágítja azt a teret, amiben azt hisszük, hogy kizárólagosan mozgunk. 


2 megjegyzés:

Virág írta...

Kedves Gitta!

Már egy ideje követem írásod, de most jutottam el arra a szintre hogy megosszam veled gondolataimat.A blogodban nagyon megtetszett hogy letisztult, meghitt és otthonos.Igyekszem bekukkantani minden egyes posztolásodba, mert évről évre megfogott a visszafogott, kedves stílusod.Legutóbb egy 2012-es bejegyzéseden időztem el percekig...a veteményes kertről gyönyörű fotókat készítettél.Ezért szeretem a természetet mert évről évre megújul és mindig csak ad és ad...persze ez az állatoknál is így van.Amúgy én is kedvelem a levendulát, az illata nekem egy kicsit erős de látványnak szép.Egyszer jó lenne eljutni Tihanyba a levendulásba.Te jártál már ott?

Sok erőt, kitartást, ihletet és boldogságot kívánok!
Legyen szép estéd! :)

Gitta írta...

Kedves Virág!

Köszönöm kedves szavaidat. Mindig örülök ha ezen a fura virtuális síkon is sikerül hús-vér embereknek örömet okozni. Igen jártam már Tihanyban, a levendulás nagyon szép, csak mivel nem éppen a mi szabadságunk ideje alatt van virágzása, így legtöbbször már a kopasz levendulást láthatom:-) Itthon örömködök benne, amíg le nem szárad, vagy a javát le nem szedjük.
Kitartást a bloghoz!
Üdv: Gitta