2016. július 23., szombat

Nyári teraszunk

Kiváltságos helyzetben vannak azok a teraszok, ahol a gazda annyira szivén viseli a sorsukat, hogy nem engedi raktárrá változni, hanem megkapja méltó formáját, szerepét.

Mindegy mekkora, mindig meg lehet találni aktuális ízlésünknek, kedvtelésünknek való díszítését.

Nálunk már jó ideje fut a kék, amit az indított el, hogy valamiért nálunk a kék,és kékes zománcosok voltak többségben. Amikor megörököltem őket, meghatározták, hogy milyenné válik a külső tér, legalábbis egy időre.Aztán annyira megszerettem, hogy megtaláltam azokat az apró kiegészítőket, amiket szeretettel tudtam használni. A kék zománcosok pedig átkerültek egy helyre, egy hátsó teraszra, ahol együtt vannak nyugalomban.
Évekig tettem -vettem például ezt a ki fali polcot is. Nem nagy szám, de végre lett helye! Az utóbbi időben a kamrában várt. A fehér kredencet is évekkel ez előtt csiszolgattam, akkor kapott egy gesztenyés lazúrt. Ma pedig vissza zománcoztam, mert így kellemesebb a szememnek, és tetszik is fehér. Kissé beszívott a fehér, de nem kizárólagosan.
Ahogy elnézem, a kisfiam is dekorált. Egy stílusos műanyag kis tálkát helyezett a képre. Kéket...



Találtam egy szép színt az Obiban, galambszürke néven. Inkább szürkés kék, de nagyon tetszik. Régi székünk is ezt kapta.

A kredencben tároljuk a kinti cipőket, gumicsizmákat, és néhány kinti játékot, ami fából van.





Nincsenek megjegyzések: