2016. október 3., hétfő

Papírdobozka apróságoknak, vagy ajándéknak őszre hangolva

A háromszögsajt papírdobozkája többször is arra késztetett már, hogy ne dobjam ki, mert sergetve-forgatva mindig úgy érzem a kezeim között, hogy valamire jó lehetne ez a viszonylag stabil karton jellegű papír...Most összegyűjtöttünk párat- végül már szándékosan vásároltuk, hogy több legyen - és őszre hangolva, sőt, egészen halloween-ig merészkedtünk el, kezdtük kidíszíteni.



A doboz adott. Színes papírból, ami kicsit vastagabb, nem sima A/4-es típus, kivágtunk méretében illő köröket, alulra-felülre. Mi világos szürkét és narancsot választottunk, mert adott volt, hogy tökösre díszítjük. Az oldalához csíkokat vágtam. Ezeket kenőfejes ragasztóval, és egy öt éves kisfiúval együtt megragasztóztuk, és oda simogattuk.


 A kék színhez adott a narancs...ezért is szeretem a kéket, mert ősszel is kiegészíthető.




Vissza a dobozkákhoz: A szürke mindenhez illik ( legalábbis én így tanultam, illetve hogy pontos legyek, a hajdani tanítós oktató úgy okított minket, hogy a legharmonikusabb szín, mert minden színben benne van, illetve lehet. Okos rajzosoktól és egyéb szakértőktől elnézést:-)) Tehát inkább úgy fogalmaznám, hogy választásom oka az volt, hogy a narancs mellé szerettem volna egy naturálisabb és könnyebben befogadható színt.




 Utána kidíszítettük. A tökfejecske adott volt, a többi csík maradék dekorgumi, amit ide oda felragasztottunk.Itt még erősen látszik, hogy a kenőfejes ragasztó nem az igazi, mert nem mindig ragad szépen. De ez esetben nem feltétlenül a tökéletesség felé mutató a cél, hanem maga az alkotás!

 Végül egy zsinórt vezettem végig a széleken, ami szintén papír (amolyan hobbi boltos, vagy virágdekoros kellékként árulják; ez egy kicsit merev volt de csak ilyet kaptam)és ami a ragasztást hivatott eltüntetni, és szebbé varázsolni.

 Khmmm...kisebb szakaszok még javítandók...

 Ez a zsinór tényleg merev volt; teljesen be kellett ragasztóznom, hogy oda kössön, és akkor is állandóan leesett, mert a kezem is oda ragadt. Van ettől könnyebben kezelhető anyag is.

Végül megkötött, és így szeretjük ahogy van.!



Mivel együtt alkottuk, így alkotásunk nekünk maradéktalanul tetszetős:-)


Nincsenek megjegyzések: