2014. július 18., péntek

Ez nem hoz szerencsét!

Az udvarunkat, a régi és az újabb füveket is, a virágos részekkel együtt elárasztotta ez a lóhere féle valamicsodaszörnyűség! Már egy ideje szedegetem, és próbálok ellenük tenni manuálisan, de sajnos esélytelennek tűnök. Most be kellett vetnünk a gyomirtót, ami közvetlenül rájuk öntve, elvileg nem támadja a többit, de láttam én már karón varjút. Mindegy, sajnos ezt kell hogy írjam, itt tenni kell valamit. Arra nincs lehetőségem, hogy kicseréljem a földet, vagy mindent kivágjak, de ősszel lesz néhány hely, ahol megtudok tenni ilyen ellentámadásokat. Addig is, marad a gyomirtás.





Ezek a kis virágok mellette nőttek, nagyon szeretem őket, de nekik is van egy hasonmásuk!


Itt látod! Amikor egészen kicsik, és valaki nem elég tájékozott, mint régen én, még gyerekként, összekeverheti a hájfüvet ezzel a kis virággal, aminek megint csak nem tudom a nevét:-)és lehet hogy hájfű sem hájfű, csak felénk:-)

Felirat hozzáadása

Van itt fehér fátyolvirág, egy kis estike...ez az univerzális sarok, mert tavasszal tulipános, aztán pedig kedvem szerint ültetem be. A herét nem én választottam be, magától jött!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Én kertész lévén is gyűlölöm ezt a fránya lóherét, meg a tarackot is. Ez a lóhere egy nagyon alattomos gaz, sajna nem elég egyszer gyomirtozni, mert a kis gonosz szétlövi a magokat amint hozzáérsz.Így a magok kipattannak szerteszét, és gondoskodnak az utánpótlásról.Kitartás csak a rendszeres gyomlálás és gyomírtószer a megoldás. ÜdvKriszta

Gitta írta...

Igen, ezt a lövöldözést ismerem. Elképsztő a természet... a túlélés érdekében mit ki nem fejlesztett:-)

Névtelen írta...

Nagyon szépek a sárga portuláid :)